A többi között a hulladékudvarok üzemeltetésében bevezetett változásokat követően újabb elemmel bővült Magyarország új hulladékgazdálkodási rendszere. 2023. október 1-jétől ingyenesen leadhatóak a használt gumiabroncsok több helyen is: a MOHU MOL Zrt. és az alvállalkozói kijelölt telephelyein, valamint a forgalmazóknál.
Ez az intézkedés szintén jelentősen hozzájárul majd az illegálisan elhelyezett hulladékok mennyiségének a csökkenéséhez. A Közép-Kelet-Magyarország régió koordinátora, a DTkH Nonprofit Kft. hosszú évek óta szívügyének tekinti az illegális hulladéklerakók felszámolását. A tavalyi esztendőben például rendkívüli mennyiségű, több mint 11 ezer tonna illegális hulladékot gyűjtött be társaságunk Pest, illetve Bács-Kiskun vármegye területéről, ennek révén pedig újabb fontos lépéssel segítettük egyebek mellett hazánk Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének a sikeres megvalósítását. Mindennek részletein túl arról is olvashatnak az októberi DTkH Hírmondóban, hogy legfőbb küldetésünk, a körforgásos gazdaság megteremtése jegyében egyúttal a szelektíven gyűjtött papír-, műanyag- és fémhulladékok feldolgozásának az előkészítésére is kiemelt hangsúlyt helyezünk. Bepillantást nyújtunk korszerű technológiával rendelkező Vaskúti Regionális Hulladékkezelő Központunk működésébe, amely komoly szerepet tölt be fenntarthatósági célkitűzéseink elérésében.
Jó olvasást kívánok!
Agatics Roland ügyvezető