A Volánbusz Zrt. és a Budapesti Közlekedés – Szervező Közhasznú Nonprofit Kft. (BKSZ) együttműködésének köszönhetően 2007. augusztus 1-jétől kísérleti jelleggel indult el a Pilisi-medencében a 10-es út (Bécsi út) mentén közlekedő elővárosi autóbuszok vonalszámozása. 2009. október 5-jéig az egységes vonalszámozási rendszert már az összes, Buda irányába és Vác térségében közlekedő elővárosi autóbuszra kiterjesztettük.
Örömmel tájékoztatjuk, hogy 2009. december 13-ától Pest megye déli régiójában (az 51-es út és az M5-ös autópálya közötti területen) is bevezetjük a háromjegyű vonalszámozást.
A budapesti közlekedéshez hasonlóan a helyközi autóbuszok is számozást kapnak, mely segítségével az utasok könnyebben tájékozódhatnak, illetve egyszerűbbé válik a megállóhelyre érkező autóbuszok azonosítása is. A megállóhelyeken található menetrendi információ megjelenítése is módosul, a Budapest helyi közlekedésében már megszokott rendszerhez igazodva, továbbá térségi sematikus térképek is segítik a tájékozódást. Az elővárosi autóbuszok vonalszámmal való ellátása, illetve a helyközi menetrendeknek a fővárosban megszokott arculatúvá történő átalakítása azt a célt is szolgálja, hogy az agglomerációban élők számára „közelebb hozzuk” a fővárost.
Kérjük Önöket, hogy segítsék munkánkat azáltal, hogy a település utazóközönsége részéről az Önkormányzat felé érkezett, az új rendszerrel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat továbbítják a BKSZ Kht. illetve a Volánbusz Zrt. részére. Bízunk benne, hogy a szolgáltatási minőség javítását célzó intézkedéseinknek köszönhetően utasaink számára magasabb színvonalú, kényelmesebb utazást biztosíthatunk.
Budapest, 2009. november 26.
















Bejelentkezés











