|
TESTVÉRTELEPÜLÉSI SPORTNAP ÉS MAJÁLIS Kerekegyháza, 2010. május 1-2.
Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. május 1-jén megrendezte a Testvértelepülési sportnapot és Majálist. A rendezvény helyszíne a Borbás Gáspár sportpálya és a Szent Istvánt tér voltak. Erre a hétvégére testvértelepülésünkről, a szlovákiai Gútorból érkeztek vendégek, a gútori futball egyesület tagjai és a település polgármestere. A rendezvényen több mint ötszázan vettek részt, gyerekek, felnőttek, nők és férfiak egyaránt.
A nap folyamán számos sport- és közösségi esemény, verseny és vetélkedő várta az idelátogatókat. Délelőtt „Majális Kupa” foci bajnokság, délután testvértelepülési futball mérkőzés zajlott a gútori és a kerekegyházi „öregfiúk” csapata között. A helyi tűzoltóság vidám vetélkedővel várta a vállalkozó szellemű fiatalokat. Eközben a Szent István téren felállított szabadtéri színpadon népdal, néptánc, népzenei előadások, társas- és modern-, valamint hastánc bemutatók szórakoztatták a közönséget. A humorra „éhezőknek” Petrovics Tamás 7. osztályos tanuló, a helyi tehetségkutató verseny résztvevője, valamint Éles István humorista csalt mosolyt az arcukra. A gyermekeket szabadtéri kézműves játszóház, arcfestő és lufihajtogató bohóc várta. Az ünnep szellemében májusfát is állítottunk, melyet az arra vállalkozó felnőttek meg is mászhattak. Nagy kihívás volt szintén a szkander bajnokság, melyet Kelemen László vb ezüstérmes szkander bajnok vezényelt le. Ebben a versenyszámban a kicsiktől a nagyokig voltak résztvevők, így megválasztottuk a város legerősebb emberét, asszonyát és lurkóját is. E szép napfényes, derűs nap levezetéseként este szabadtéri nosztalgia diszkón szórakozhattak, táncolhattak az emberek.
Meghívott gútori vendégeink másnap délelőtt megtekintették a közelmúltban Kerekegyházán megnyílt, Európai Uniós forrásból megvalósított Beretvás Bor-és Pálinkatörténeti Bemutatóhelyet, ahol megismerték a magyar szőlő- és borkultúra fejlődését, a szőlő- és bortermelés muzeális értékeit, valamint hazai borvidékek borait kóstolták meg. Hazautazás előtt egy igazi magyaros vendéglátásban volt részük a borházban.
A rendezvény fő támogatója:


GÚTOR- KEREKEGYHÁZA 2010. JÚNIUS 4-6.
2010. június 4-én pénteken reggel tele izgalommal gyülekezett az Önkormányzat előtt több mint 40 ember. A hagyományos baráti látogatásra indult a város képviselőinek, az önkormányzat dolgozóinak és a nyugdíjas klub tagjainak küldöttsége testvértelepülésünkre, a szlovákiai Gútorba. Több mint 15 éve kiemelkedő esemény mindkét településen élő emberek életében ezek a találkozások, hiszen mély és őszinte barátságok alakultak ki, és minden egyes látogatás olyan érzés mintha hosszú idő után hazatérnénk.
Most is így történt ezen a hűvös júniusi napon. Előzetes egyeztetések és hosszú szervezéseknek köszönhetően elindult a küldöttségünk. A három napos program tele volt szebbnél-szebb helyszínekkel és izgalmas eseményekkel. Így például megcsodáltuk ismét a több száz éves gútori templomot és megdőlt tornyát, az újonnan épített jégpályát, ahol a bátrabbak korcsolyázhattak is, vagy alkalmunk volt hajókázni a Fertő-tavon, a magyar történelmet felidézve megnéztük az Eszterházy kastélyt. Emlékezetesek maradtak számunkra a közösen eltöltött vacsorák és az azt követő táncos esték is. Volt aki először járt és volt aki már többször járt ezen a Duna parti gyönyörű kis településen, de elmondhatjuk, hogy mindenki ugyan olya érzelmekkel és meghatottsággal vett búcsút a vendéglátóinktól. Szomorú szívvel, de annál több élménnyel indultunk haza, bízva a mihamarabbi találkozásban.
Ez a találkozás a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kiírt a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatás pályázati felhívásának keretében a 1007549 azonosítószámú, „Térségek közötti és nemzetközi együttműködés célterületre benyújtott pályázatunk 965.637. –Ft összeg keretében valósult meg.

Képek megtekinthetők a képgalériában! >>>
|